"No two persons ever read the same book." - Edmund Wilson

Duálbút. Szép és találó idézettel, de most nem térünk ki arra, hogy nézi a GNU/Linux (le fogom hagyni a GNU/ -t, ígérem) és a Windows másképpen a gépet. Most azt nézzük meg, mit tegyen valaki, aki nem expertje a Linuxnak (naugye), a töke tele van a Windows-zal (vannak ilyenek), de ilyen-olyan okból nem válthat csak Linuxra. Akkor jön a dual boot nevű csoda. (Zárójelben jegyezném meg, hogy azért annyira nem nagy csoda. Plusz azt, hogy ha csupasz vinyó(k)ra akarunk dual bootot feldobni és valamilyen elképzelhetetlen oknál fogva Windowst is akarunk telepíteni, akkor minden esetben először a Windows-t telepítsük.)

Adott hát egy, azaz egy darab vinyó, sajnos van rajta Windóz, sőt tele van vele - ez úgy értendő, hogy nincs más partíció. A partíciót most egyelőre fogjuk fel úgy, mint egy virtuális HDD-t. Partícióból előreláthatólag kell három (az a default minimum), egy a vindóznak, egy a linuxnak, egy pedig a swapnek* - törekedjünk erre.
Mivel tele van a vinyó szeméttel vindózzal, helyet kell csinálnunk, hogy lecsípjünk belőle egy darabot. Ami nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik (a naplózó filerendszer-ekről is lesz szó majd, most legyen elég, hogy a vindózos nem naplóz), mert ahogy működik a rendszer, adatokat kerülnek ide, helyeződnek át oda, törlődnek amonnan és az egész óhatatlanul töredezett lesz - mentesítsük hát. (Ezt amúgy sem árt néha megtenni a vindóz alatt, merthogy a ha egy adatcsomag egymástól távol eső szektorokban van a töredezettség miatt, akkor az olvasófej ide-oda pattog, hogy összeolvassa és nagyon kimerül szegény, mi meg csak nézünk és szidjuk, hogy mitől lassult be már megint. Voltaképpen régi probléma, felejtős.) A Windowsnak van saját töredezettségmentesítője - ne használjuk hát! Vagy használhatjuk, de akkor használjuk többször egymást után, hatékonyságát tekintve ugyanis, hm, kihívásokkal küszködik. Ahogy a többi is, ha nem is (feltétlenül) annyira, egyszerű okból kifolyólag: a használatban álló fájlokat eléggé macerás mozgatni. Azért defragolgassunk, és ha végeztünk, szerezzünk be** egy GParted-et, mert az okos és felejtsük el kis időre a windows-t. (Itt találtam egy jó kis leírást amúgy.)
És mivel rohannom kell, legyen ennyi egyelőre, félúton a semmibe.

* Swap amúgy nem kötelező - de jó, ha van, később majd kitérünk erre is. És ezért kell ez a harmadik partíció: mert míg a Windows swap file-t használ, a Linux egy partíciót tart fenn erre a célra, roppant okosan, előnyeit szintén lásd később.
** Jót röhögtem a Nemcsak Windows, hanem Linux partíciókat is kezel kitételen. :)

---

A Gpartedban(ben?) egyszerűen kiválasztjuk a piszkálandó partíciót és a (na, melyik? igen, a) Partition menüpontban kiválasztjuk a Resize-Move opciót. Minden esetben kell egy Apply hálistennek, sőt, még itt is van egy utolsó figyelmeztetés, hogy vajh mentettük-e az adatainkat. Ha eddig még nem, akkor nosza, legesutolsó lehetőség, mert aztán már indul a partíciópiszterga. Eltarthat egy darabig, ne ijedezzünk. Pláne, ha tényleg backupoltunk. (Viszont azt azért jegyezzük meg itt, hogy a következő Windows-bootnál a Má$ik rendszer kicsit el fog csondálkozni, némi időt majd az is eltölt vizsgálódással, hogy merről hány méter a rendszerpartíciója. Tegye.)
Elvileg van helyünk; keressük meg hát az unallocated space-t, és csináljunk rá egy új partíciót. Vagy kettőt. Aztán szomorúan vagy feldobottan kukkantson ide.